A "menekülő ember"

August 13, 2016

 

Ha jól emlékszem Mannheimben játszottuk a Szépség és a szörnyeteget. Rengeteg előadás volt egymás után, egy idő után nehéz észlelni az eltelt napokat, főleg ha dupla előadások voltak hétvégén. A lényeg, a Mannheim-i színház zenekeari árka rettentő nagy volt, idő kellett ahhoz is, hogy beérjek időben az árokba. Bayreuth-i szélességek és magasságok. A kis zenekarommal szinte eltűntünk benne. De legalább szépen szólt a terem. Én babonából mindig viszem magammal a kottáimat, ezért minden nap szépen leviszem magammal előadás előtt, ellenőrzöm a dolgokat és megnyugszom. De mivel kicsit össze voltam már kavarodva úgy a huszadik-harmincadik előadás után, ezért ez a rutin elmaradt. Ezért a következő történt. Nézőtér beül, sötét. Német köszöntés, Liebe Gaste, stb. Odaérek a pulpitushoz, szép meghajlás, mosoly, megfordulás... és óriási rémület... SE KOTTA, SE PÁLCA... SEMMI! Ezért kirohantam az árokból, ajtó becsapódott, három emelet loholás felfelé, közben az ügyelő (Ancsa) kiabálta, hogy: Gyere vissza Krisztián, 2000 néző ül a sötétben, mit csinálsz? Azonnal gyere vissza! - azt hitte rám jött a szapora. Én megtaláltam a kottát, pálcát, összeszedtem magam és újból bevonultam a végtelenül hosszúnak tűnő árokba, ismét meghajoltam, ismét taps, majd elkezdtem az előadást. :))) 

 

 

Please reload

Featured Posts

A "menekülő ember"

August 13, 2016

1/1
Please reload

Recent Posts

August 28, 2018