Madame Pompadour szoknyája

May 11, 2017

 

2010-es évet írtunk, első nagyoperettem bemutatója volt. Rettenetesen izgultam és imádtam Kalocsai Zsuzsával dolgozni, a mai napig őt tartom a jelenlegi operettjátszás legnagyobb élő csillagának. Ez az énekesnő annyira tehetséges mint a nap és kollegáitól csodálatos hangján kívül még az különbözteti meg, hogy csodálatos színésznő is egyben. A prózái is fantasztikusak. Ő az a fajta énekesnő aki ráfekszik a zenére, mint valami matracra a vízen és hagyja, érzi, hogy merre vezetik a hullámok. A bemutató napján minden rendben volt, a darab lement gond nélkül. Az előadás végén felmentem meghajolni, álltam a takarásban amikor Zsuzsa intett és behívott a színpadra. Bementem, kezet csókoltam neki és ugyanazzal a mozdulattal léptem egy előre is és ráléptem a hatalmas abroncsos szoknyájára. Óriási reccsenés a kézcsók közben. Zavartan kiegyenesedtem: a ruha még a helyén volt. Zsuzsi kézen fogott és vezetett előre meghajolni. A reccsenés valódi oka az volt, hogy az alsószoknyájára léptem rá és teljesen elszakítottam. A szoknya aláhullott és amikor a művésznő előre sétált meghajolni velem együtt, szépen kilépett a megtermett alsószoknyából és a színpad közepén hagyta. :) 

  Az ominózus piros ruha, alatta a még ép alsószoknyával (forrás: http://kalocsai-zsuzsa.gportal.hu/)

 Egyébként ide kívánkozik még egy történet, bár kicsit messzebbről kell kezdenem. 7 évvel ezelőtt megvettem első mosogatógépemet, amit azóta se bántam meg, jó döntés volt. Épp egy Pompadour előadás napján édesapámmal a lakásomban elkezdtük beszerelni a gépet. Nyakig olajosan, koszosan csöngött a telefonom 6 órakor - először fel se akartam venni. Oláh Tibor színész barátom hívott a színházból.

- Krisztián, mit csinálsz, hol vagy? 

- Itthon vagyok, épp szerelünk, mindjárt mosakszom és megyek be. 

- Megőrültél? Azonnal gyere, 1000 ember ül itt és rád vár!!! - szívem óriásit dobban, egy pillanatra elhalt a hangom. - Tessék? Ne szórakozz velem, ez egyáltalán nem vicces! 

- Nem szórakozom, nem viccelek, azonnal gyere be a színházba! Az ügyelők nem tudták a telefonszámodat, csak nekem volt meg, azért én hívlak! - itt már lilult fejjel, kétoldali szívinfarktussal kapkodtam össze-vissza. Lecsaptam a telefont, felkaptam a ruháim, apámnak motyogtam mindent, ami eszembe jutott. Bepattantunk a kocsiba és a Blaha Lujza tértől mint a villám vágtáztunk a körúton. Nekem ez a 10 perces út kb. 4000-5000 évnek tűnt, plusz mínusz 10.000 év. Mint kiderült, valóban: az ügyelők elhagyták/nem is volt meg nekik/nem találták a telefonszámom és a barátom pont hazafelé ment a színházból és neki volt megvolt. Ahogy beértem úgy koszosan, olajosan rámdobtak egy zakót meg egy kottát, alul csak egy melegítő volt rajtam meg egy edzőcipő. Kirohantam meghajolni és gyorsan elkezdtem az előadást. (ilyen gyors nyitányt szerintem a zenetörténetben még ember nem hallott, olyan ideges voltam, hogy végig arra koncentráltam ne durranjon szét a fejem. Mert egyértelmű, hogy a 6 órás kezdést elnéztem és 7 órának hittem és elhibáztam, de ha nem kezdéskor kezdenek el keresni, hanem esetleg utánanéznek, hogy merre járnak az emberek, főleg egy karmester, akkor elkerülhető lett volna az incidens. Szóval próbáltam mosolyogni egészen amíg a darab végén összecsukódott a függöny, akkor viszont az ügyelők és én igen heves vitába keveredtünk. Egy szó mint száz, az összes többi Pompadour előadásnál már egy órával a kezdés előtt kedves hangon telefonáltak nekem, hogy: - Ugye minden rendben karnagy úr, számíthatunk ma este Önre? :))))))))

 

Please reload

Featured Posts

A "menekülő ember"

August 13, 2016

1/1
Please reload

Recent Posts

August 28, 2018